Komoly önfegyelemre utal, hogy eddig még csak egyszer voltam táncolni. Az is Valleduparban volt. De legalább egyszer salsáztam egy bogotaival. A nagy bulik mindig csütörtökön, illetve péntek-szombaton vannak Cartagenában és Barranquillában is. Az utóbbiban természetesen a salsa mekkájában, a La Trojában.
Az első kolumbiai utam alatt 14 éjszakán át megállás nélkül táncoltam. Pár órás alvás után hajnalban írtam a cikkeket. Épp beszéltük most azokkal, akik akkor is ott voltak, hogy nem tudjuk, hogy csináltuk végig.
Amikor egyedül visszajöttem 2014-ben, és ugyanazokkal az elvárásokkal indultam neki az éjszakának, egy dolgot elfelejtettem: egyedül, Latin-Amerikában elmenni táncolni, az egyáltalán nem ugyanaz, mint egy csoporttal járni a bulikat. Nem az a baj, hogy nem kérnek föl (bár az sem olyan egyszerű). Hanem az, hogy utána nem csak felkérni akarnak. Az egyértelmű üzenet az, hogy férfit akarok fogni. Pedig én csak táncolni akarok. Így ki kellett dolgozni egy stratégiát, amivel mindig sikerült időben meglógnom a kellemetlen helyzetek elől. Ezúttal arra gondoltam, elmegyek egy salsa iskolába (ami főleg külföldieknek van), ott majd megismerem a tanárt, és máris nem leszek egyedül a salsa buliban. Cartagenában aznap este, amikorra beterveztem a táncot, épp Gabo barátjának tengerparti házában hallgattam, amint a barát, Jaime Garcia Márquez és felesége az íróról sztorizgatnak órákon át. Fel sem merült hát a tánc.
Barranquillában keresgéltem, hátha, de nem találtam semmit. Elengedtem a problémát.
Első reggel, a banánültetvényes és aracatacai utam után a szomszédban próbáló zenekarra ébredtem, szerencsére épp a The Sunny Side of The Street-et énekelte egy blues-ra született nő, így nem bántam, hogy a fogmosás mellé egy kis jazz és némi marijuana illat társul. (a ház egy nagy művésztelep, Barranquilla első és leghíresebb Art Deco épülete, történetesen egy drogbáró tulajdona).
Pár óra múlva csöngettek. Két narancssárga pólós pasas állt az ajtó előtt. Nem magyar politikai aktivisták, csak a helyi internetcég emberei. Jöttek megjavítani a netet, aminek nagyon örültem. A fiatal fogszabályzósnak, aki valami miatt az arcát is körbetekerte a narancssárga kendővel, két kérdése volt hozzám, miközben a másik tesztelte a netet. 1. újságíró vagy? 2. Szereted a Salsát? Nem tudom, honnan tudta. A gépemen, amin épp tesztelte a net sebességét, azonnal megmutatta a youtbeon az egyik fellépését, ami egészen elképesztő volt. Estére már meg is beszéltünk egy magánórát itt a lakásban. Minek bajlódni a tánciskolákkal, ha a tanár maga kopogtat az ajtón.
(update: az óra nem jött össze, mert egyikőnk sem hívta a másikat. de a lehetőség ott volt). (update 2: a net ugyanolyan rossz.)