Találkozások GGM-mel

JGMmel

Gaboval többször összefutottunk. Néha csak egymás felé biccentettünk, máskor kiváló argentin bort kortyolgattunk az asztal mellett, ahol rendszeresen énekelt a parrandákon egy kedves barátja lakásában. Volt, hogy a Száz év magány felolvasása közben kacsintott oda, majd visszamosolygott legkedvesebb testvérére, aki mellettem ült a kanapén, volt, hogy együtt mozogtunk a készülő vallenató dalra, és volt, hogy a tengerparti sziklákon ülve éreztem a hátamon a tekintetét, amint a háza teraszáról nézi ő is a naplementét. Volt, hogy elsírta magát kedvenc vallenatóján, és volt, hogy elmosolyodott, ahogy nézte magát, amint elsírja magát a kedvenc vallenatóján.  De ott hintázott a függőágyban a félelmetes aracataca-i vihar utáni párában a patio közepén, távolról nézte, amint száz éves egykori dajkájának vékony kezét megsimogatom, és a Barranquilla-i utcák egyikén épp egy hideg Club Colombia sört nyitott fel, miközben elhessegetett pár szúnyogot. Így vagyunk mi egymással.  Most éppen Barranquillában.